Halihó.
Szóval. Ez lenne az első rész. Rövidebb lett mint gondoltam/terveztem, de remélem nem baj, és így is tetszeni fog. A következő rész nem tudom mikor lesz, de nagyon sietek. Sajnos az időt megállítani nem tudom, de ígérem hogy nagyon sietek :D
A többi rész elé nem írok semmit. :)
És szeretném megköszönni a 90+ oldalmegjelenítést és a 2 feliratkozót.
És szeretném megköszönni a 90+ oldalmegjelenítést és a 2 feliratkozót.
Nem is szaporítom a szót. Itt is az 1. rész, jó olvasást
Anne xx
Első rész
A sötét parkból csak fiatal lányok hangja hallatszik. Nem lehetnek idősebbek 14 évnél. Tökéletes célpont a gyilkos négyesnek. Niall, Liam, Louis és Zayn. Csak Londonban mészárolnak, de még Amerikában is tudják, kik ők. Niall Horan. 20 éves sorozatgyilkos. 1 évig ült, de bizonyíték hiányában elengedték. 15 éves kora óta nagyjából 30 emberrel végzett. A gyilkos négyes ,,főnöke,,. Liam Payne. Szintén 20 éves sorozatgyilkos. 1 éve Niall társa. Eddig 7 embert ölt meg. Louis Tomlinson. 23 éves alkoholista gyilkos. 2 éve szabadult, 1 évet ült de szintén bizonyíték hiányában szabadult. 30 ember haláláért felelős. Zayn Malik. 21 éves bérgyilkos. 40 embernek oltotta ki az életét mindössze 2 év alatt. Ismertetőjegyük a fiúknak, hogy miután végeztek az áldozattal levágják a gyűrűsujjukat. Maguk sem tudják miért. Talán megszokásból. Egyfajta jel, hogy Ők voltak itt, és semmi esély, hogy meglegyen a gyilkos.
A kislányok még csak nem is tudják, hogy mi vár rájuk. Csak ketten, Niall és Zayn mentek a lányokhoz. Fekete kapucnis pulcsit viselnek melegítőnadrággal. Normál 20 éves srácnak tűnnek. Niallnek világos bőre van, ami kiemeli gyönyörű kék szemeit. A haja tökéletesen belőtt és szőkére festett. Zayn csokoládé színű szemek tulajdonosa amik leírhatatlanok. A barna szemekhez mélybarna, majdnem fekete haj társul. Arab származása miatt bőre is barna színű. A kettő csodálatos férfiarchoz kigyúrt, szálkás testalkat is társul, amik a rengeteg kondizás gyümölcsei. És most jön az a kérdés, hogy ki félne két ilyen jó pasitól? Ez az, hogy senki. Ezt ki is használják. Ha éppen lányról van szó elcsábítják majd félrehívják és végül végeznek vele. Férfiaknál természetesen a testi adottságokat nem lehet fegyverként használni. Ott általában a ,,bocsi az ott a te kocsid? Nem tudok kijárni félreállnál?,, dolgot vetik be. Természetesen ez után jön a brutális gyilkosság. Nem elég, hogy jól néznek ki, ravaszak és okosak is. Ebben az esetben az előbbi történt. A mit sem sejtő kislányok bedőltek a játéknak. Miután félrehívták őket, kegyetlenül megölték őket és a testeket egy csúszda alá rejtették. Direkt akarták a játszótéri részre, mivel így garantált, hogy kisgyerek találja meg. 2 siker egyszerre, rémült gyerekek és 2 halott. Miután a fiúk elvégezték a dolgukat, vissza mentek a főhadiszállásnak kinevezett viskóba. Az erdő közepén van ez a kis ház, hogy még véletlenül se találják meg a zsaruk. Itt van minden fegyver, kés és egy lány. Gemma Styles. 3 hónapja találtak rá, de nem akarták megölni. Most csak kínozzák. Naponta kap egy pohár vizet és egy szelet vajas kenyeret. Niall megfenyegette, ha nem fogja be a száját és nem azt csinálja amit mondanak neki, kötélen végzi. Nem hülyéskedett az ír szöszi. 2 éve is volt egy rabszolgájuk. Ő egy tó fölött végezte.
- Mondtam Gemma! Ha nem fogod be a pofádat kinyírlak! - ordította Zayn. A nyakán kiduzzadtak az erek és tágra nyíltak pupillái. Ilyenkor nem ajánlatos Zaynhez szólni. Ha ő ideges nincs nála veszélyesebb. Mert ugye fő szabály. Bérgyilkost ne idegesíts. Nem mintha sorozatgyilkost kéne, de arab társuk 10-szer veszélyesebb.
- Nyugodj meg Malik! Ha nem az ő visongatása miatt, majd a te ordításod végett jönnek ide a zsaruk - morgolódott Liam, majd beletúrt tökéletesen beállított hajába.
- Ne pofázz Payne! - ordította megint az arab.
- Fogjátok be a kibaszott pofátokat! - kiabálta túl őket vörös fejjel Niall.
-Srácok! - futott be Tommo lihegve - Turisták tartanak erre - közölte. Ha csak simán sétálnának erre nem is lenne gond. A baj az, hogy köztük van van Gemma öccse, Harry. Persze, hogy furcsa ez. 4 sorozatgyilkos fél egy 17 éves sráctól. Normál esetben őt is kinyírnák, csak a múlt közbelép. Az ember azt hinné, hogy egy gyilkos nem fél és nincsenek ellenségeik. Ez így teljesen nem igaz. Harry Styles a srácok legnagyobb ellensége.
Váll alá érő göndör barna haja van, smaragdzöld gyönyörű nagy szemeiről meg már ne is beszéljünk. Tökéletesen kidolgozott felsőteste pedig azoknak is oda vonzza a tekintetét akik még rá sem akarnak nézni. 17 éves létére 190 cm körül van. Gemma, a nővére teljesen a klónja csak lány változatban és még festett szőke haja teszi mássá. Azt feltételezik, hogy Harry miatt rabolták el, ám ez teljesen nem igaz. A lány tulajdonában van egy információ ami kéne a fiúknak, de Gemma hallgat és tűr.
- Ez Styles! - ordította el magát Zayn. Természetesen ez után Liam erős keze landolt a száján.
- Megzakkantál? - kérdezte szinte suttogva. - Még a végén meghallja. Inkább fogd be ennek a ribancnak a száját, mert megtalálnak minket.
Niall és Louis az ablakból figyelték a közeledő tömeget. Harry megállt. A fiúkban megállt az ütő. Ha be jönne a házba abból nem sülne ki semmi jó. Vagy meg kell ölniük -amit ugye nem akarnak- vagy lebuknak.
A fiú már 2 perce áll néma csendben miközben zöld szemeivel fürkészi a házat. Hallgatózik. Zayn altatót adott a lánynak így nem tud kiabálni. Harry egy lépést tett hátra felé, de még mindig figyelt. Miután megbizonyosodott arról, hogy itt már nyilván nem fog semmi érdekeset látni, hallani, hátat fordított a háznak és csatlakozott a csoportjához. Már háromszor járt erre a fiú, de még soha nem merészkedett be a házba. Talán fél? Az lehetetlen. Harry Styles nem fél. Egy olyan ember mint ő nem fél. Hogy milyen ember is ő valójában? A tökéletes külső mást fed. A drága ruha csak jelmez. Harry Styles maga a sátán.

A 4 gyilkos számára. A többi ember szemében egy földre szállt angyal. Nem, nem kétszínű. Csak más gondolkodású mint Niallék. Ezért ellenség számukra. Már azzal ártani tud nekik ha csak megvillantja tökéletes mosolyát. Vagy ha egyszerűen csak megszólal. Főleg Louis számára. Hogy miért? Az majd kiderül..
Harry és a csoport tovább haladt. A fiún látszik, hogy csak testileg van ott, az agya teljesen máshol jár. Azon a fiún aki 2 éve megmentette. A fiún akit azóta nem talál. Csak rá tud gondolni. Kék szeme és barna kócos haján kívül nem emlékszik semmire. Nem találja sehol, pedig minden erejével azon volt, hogy megtalálja. És miért állt meg a háznál? Mert érzett valamit bal oldalt a mellkasában, a szívénél. Csak simán egy rosszul vett levegőnek tudta be. Amióta megmentette az a bizonyos ember sokszor fordult elő. Gemma eltűnése óta még többször. Volt vele orvosnál, de semmi baja, ennek más az oka. Teljesen más.
- Mi van Styles alszol? - lökte meg hátulról barátja Luke. Az ajak piercinges srác és a göndör régóta jó barátok. Luke csupán egy évvel idősebb Harrynél. Szőkés barna haja és átkozottan szép kék szemei vannak. Minden lány álma, ami sajnos soha nem teljesülhet. Ugyan is meleg. Jelenleg is van párja, Chris. Mikor Harry megtudta, hogy barátja saját neméhez vonzódik kicsit kellemetlenül érezte magát a társaságában. De ez az állapot nem tartott sokáig, ugyan is Harry nem egy homofob ember, és ami a legfontosabb Hemmo a legjobb barátja, sőt ez még enyhe kifejezés, szinte már testvérként tekintenek egymásra, sok mindenen mentek már keresztül.Harry elfogadta, hogy Luke kicsit más mint a többiek.
- Csak elfáradtam - füllentett. Ha piercinges haverja hülye lenne akkor se hinné el. Egy olyan testalkatú ember, mint Harry hogyan fáradna el egy óra sétálástól?
- Na nyögd már ki - lökdöste tovább. Harrynek kezdett forrni az agyvize. Néha idegesítő tud lenni az ausztrál.
- Jó tudod mit Luke? - torpant meg - Kibaszottul elegem van, hogy sehol a retkes fenében nem találom se a srácot se a nővéremet. Tudod, hogy baszottul minden erőmmel azon vagyok, hogy megtaláljam őket. Biztos vagyok, hogy találkoztam a fiúval. De rohadtul idegesít. Meg kell tudnom ki ő, érted? - rántja meg a vállát, majd tovább sétál. Haverja csak sóhajt egyet. Sokszor idegeskedik emiatt Harry. Pszichológushoz is vitték már, természetgyógyászhoz mindenhez. De ő csak ült és hallgatott. Elmondása szerint nem bánhatnak vele úgy mintha pszichopata lenne. Ő csak zavarodott.
- Jó van haver - szólal meg végül Hemmo. - én lépek haza. A suliban ütközünk - üti vállba haverosan majd letér az egyik ösvényre. 10 percen belül a fiú is hazaér. Lemossa magáról az erdőben összegyűjtött koszt és egy boxerben bebúj az ágyba.
Aludni nem tud.
A házon jár az agya. Van ott valami. Valaki. Muszáj megtudnia, ki van ott. Tudnia kell.
Talán Ő van ott?

Te nagyon beteg ember vagy xdddddd
VálaszTörlésjó lett krumplistészta x
Volt kitol orokolom xdd <3
TörlésKoszonom turosteszta xd :*
wooooow, ez fantasztikus, nagyon beteges, de rohadt jó <3
VálaszTörléssiess a következő résszel <3
Ölel Kinga